Az Opel Szentgotthárd fokozatosan és biztonságosan újraindítja a gyártást a gépkocsi értékesítések figyelembe vételével, miután megerősített egészségvédelmi intézkedéseket vezettek be a szakszervezetek és az Üzemi Tanács támogatásával. Az intézkedések független auditáláson estek át a PSA csoport összes telephelyén, a termelés pedig fokozatosan és biztonságosan indul újra.
Szigorított egészségvédelmi intézkedések bevezetését követően az Opel Szentgotthárd készen áll a termelés újraindítására – közölte az MTI-vel Kaszás Zoltán a motorgyár sajtószóvivője.
Egy nagy gyár életében fontos az állandó fejlesztés, a folyamatok tökéletesítése. Az Opel Szentgotthárd Kft.-nél már szinte fennállása óta működik olyan újítási rendszer, amely a gyár működésével kapcsolatos, hasznos ötletek benyújtására ösztönzi a dolgozókat.
Az AGORA – Savaria Filmszínházban február 22-én megrendezett diplomaosztó ünnepségen 30-an vehették át oklevelüket, mellyel gépészmérnök szakképzettséget szereztek.
A fiatalok helyben maradása, a sikeres pályaválasztás és a vonzó városi lét megteremtése is a célja többek között annak a programnak, melyet Papp Bálint stratégiai és fejlesztési ügyintéző, illetve Koszár András alpolgármester dolgoztak ki az elmúlt hónapok során. A koncepció egyelőre főbb irányvonalakat tartalmaz, melyeket a vállalati és az képzési oldal képviselőivel szeretnének részletesen kidolgozni a közeljövőben.