1

Aktuális állásajánlatok

további állásajánlatok
Hírek

Újabb nagy fejlesztés az Opel-gyárban

2015. március 2.Forrás: Magyar Hírlap/Szajlai Csaba
Szerző: Szajlai Csaba

Szijjártó Péter szerint Magyarország állja a sarat az új beruházásokért folytatott, egyre élesedő nemzetközi versenyben. Az idén ötszáz új alkalmazottat vesz fel az amerikai General Motors (GM) tulajdonában lévő szentgotthárdi Opel-gyár, így az üzemben az év végére mintegy kétezren állnak majd alkalmazásban. Emellett Szentgotthárdon oktatóközpontot, Budapesten pedig szolgáltatóközpontot hoz létre a GM, amely eddig összesen 1,5 milliárd eurót fektetett be Magyarországon.

Ötszáz fős létszámbővítést hajt végre, valamint új oktató- és szolgáltatóközpontot hoz létre a GM és leányvállalata, az Opel Magyarországon – jelentette be tegnap ünnepélyes keretek között Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Joachim Koschnicke, az Opel-csoport kormányzati kapcsolatokért felelős európai alelnöke a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. Hatalmas beruházásról van szó, hiszen a GM tavalyhoz képest az idén ötven százalékkal, ötszáznyolcvanezer darabra szeretné növelni a legyártott motorok számát, ezért van szükség az idén új dolgozók felvételére.

Jelenleg ezernégyszáz munkatársa van a szentgotthárdi gyárnak, a nyugat-magyarországi üzemben az év végére közel kétezren állnak majd alkalmazásban. Emellett az őszre oktatóközpontot hoznak létre az autógyártó szentgotthárdi motorgyárának területén 1,7 millió eurós, vagyis több mint ötszázmillió forintos beruházással. A beruházási összegből hétszázezer eurót a központ épületének kialakítására, egymillió eurót eszközbeszerzésre fordítanak.

A központ biztosítja az Opel munkaerő-utánpótlását, egyszersmind a duális képzés fontos központja lesz a nyugat-magyarországi régióban. Bejelentették a tegnapi tájékoztatón azt is, hogy a General Motors üzleti szolgáltató cége, a Global Business Services (GBS) májusban Budapesten nyitja meg globális pénzügyi és számviteli szolgáltatóközpontját, amely kezdetben negyven embernek ad munkát, később a létszám nyolcvanra bővülhet. Egyébként a GM eddig összesen 1,5 milliárd euró beruházást valósított meg Magyarországon, és az Opel-gyár hazánk első legjelentősebb külföldi tőkéből megvalósuló fejlesztése volt.Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta: Magyarország állja a sarat az új beruházásokért folytatott, egyre élesedő nemzetközi versenyben.

Tavaly a hazánkban megvalósított beruházások összértéke elérte az 5216 milliárd forintot, ami tizennégy százalékos növekedés az előző évhez képest.A miniszter rámutatott, hogy ez a legnagyobb ütemű növekedés 1998 óta. Szijjártó Péter úgy fogalmazott: az Opel és anyavállalata, a GM a magyar munkaerő szaktudására és hatékonyságára építve, a legkorszerűbb technológiát alkalmazva erősíti a magyar nemzetgazdaságot.Az eseményen jelen volt Colleen Bell, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete is, aki ismertette, hogy több amerikai tulajdonban lévő, Magyarországon működő vállalatnál tett látogatást azóta, hogy megérkezett állomáshelyére. A diplomata szerint ez azt is jelzi, hogy pozitív a befektetési környezet Magyarországon, és kiváló a magyar munkaerő.Tegnap aláírta az Eagle Ottawa Hungary Kft. autóipari beszállító társaság kilencmilliárd forintos beruházását megalapozó szerződést Bryn Kahrl cégvezető és Szalay Ferenc polgármester a szolnoki városházán.

 

A cég helyben képzi munkatársait
5 perces interjú: Solt Tamás, az Opel Szentgotthárd ügyvezető igazgatója

- Honnan toborozzák az új kollégáikat?

– A szűk értelemben vett nyugat-magyarországi térség munkaerőhiánnyal küzd mind a szakképzett, mind pedig a diplomás szakemberek vonatkozásában, ezt kár lenne tagadni. Első körben természetesen a Dunántúlról szeretnénk új munkatársakat felvenni, ha a környezetünkben már nem lesznek. Zala, Somogy és Baranya megyéből számítunk munkaerőre.

– Miért van szükség saját oktatóközpontra? Hiszen van a régióban elég képzési intézmény.

– Szeretnénk meghonosítani azt, hogy a tanulók helyben kapjanak szakképesítést, ami egyúttal az állásukat is jelenti majd. A terveink szerint az oktatóközpont mintegy száz diák egyidejű szakmai képzését biztosítja, emellett további száz, a duális képzésben részt vevő diák számára nyújt részképzéseket.– Hogyan áll össze a képzés?– Hatvan-negyven százalékos arányban támaszkodunk szakképzett, valamint diplomás munkaerőre. A tanműhelyeket automatikai technikus, gépi forgácsoló és villanyszerelő szakmák oktatásához alakítjuk ki.

– A Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ vállalati zászlóshajójaként sikeresen lobbiztak a gépészmérnökképzésért is. Velük kalkulálnak?

– Természetesen, miután ugyanitt, a szentgotthárdi oktatóközpontban hozzuk létre a hamarosan induló szombathelyi duális gépészmérnök-képzés gyakorlati oktatóbázisát is.

 

Az eredeti cikk itt érhető el.

vissza

Dokumentumkezelő

Belépés

Rendezvénynaptár

HKSzeCsPSzoV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Hírlevél

Amennyiben érdekli hírlevelünk, kérjük adja meg az adatait.

Partnerek

Autoliv Kft. AMES Hungária Lft. IMS Connector Systems Kft.MAM-Hungária Kft.ROTO Elzett Certa Kft.SCHOTT Hungary Kft.Szombathelyi Távhőszolgáltató Kft.Uniriv Kft.BPW-Hungária Kft.Aptiv Services Hungary Kft.EPCOS Elektronikai Alkatrész Kft.iQor Global Services Hungary Kft. Schaeffler Savaria Kft. OPEL Szentgotthárd Kft. Nagykanizsa Megyei Jogú Város ÖnkormányzataNyugat-magyarországi Egyetem, Faipari Mérnöki Kar (NymE FMK) / Savaria Egyetemi Központ, Természettudományi Kar (NyME SEK TTK)Szentgotthárd Város ÖnkormányzataSzombathely Megyei Jogú Város Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara