Az első végzett duális gépészmérnök évfolyamból kilencen helyezkedtek el a Schaeffler Savaria Kft.-nél. Amellett, hogy a cég vezetése elégedett velük, ők maguk is szeretik azt a nagyvállalati, mégis emberközeli miliőt, amiben már friss diplomásként is remekül helytállnak.
„Azért vágtunk bele partnervállalatként a duális gépészmérnökképzésbe, mert vállalatunknak nagy szüksége van jól felkészült, magas szintű gyakorlati tudással rendelkező mérnökökre. Éppen ezért minden végzett duális hallgatónknak munkát adunk, sőt arra is akad példa, hogy másik partnervállalatnál töltött szakmai gyakorlatot követően dönt úgy valaki, hogy nálunk képzeli el a jövőjét. Nem véletlenül: a holnap mérnökei a Schaefflernél dolgoznak” – magyarázta Szalai Orsolya, a vállalat HR referense. Külön kiemelte azt is, hogy a Schaeffler idei, közel 25 milliárd forintos beruházásával plusz 150 főt foglalkoztatni tudó új gyár létesül majd Szombathelyen, tehát a közeljövőben még inkább megnő a vállalat munkaerőigénye.
A HR referenstől megtudtuk, hogy a vállalat nagyon elégedett a náluk elhelyezkedett egykori duális hallgatókkal. Ezt bizonyítja egy felmérés is, amelyet a korábbi hallgatók vezetőivel végeztek. Ebből kiderül, hogy mindannyian maximálisra értékelik a felkészültségüket, a munkához való hozzáállásukat és a tanulni akarásukat. Kíváncsiak voltunk arra is, vajon egykori hallgatóink hogyan vélekednek életük első munkahelyéről, mennyire szeretik és hogy voltak-e kezdeti nehézségeik.
Következő cikkünkben az interjúalanyaink Pintér Dániel és Tóth Roland lesznek, akik egyetemi éveik alatt duális hallgatókként a Schaefflernél teljesítették szakmai gyakorlatukat, majd az első végzett évfolyam tagjaiként társaik között is az elsők között helyezkedhettek el a szakmájukban.