1

Aktuális állásajánlatok

további állásajánlatok
Hírek

Képzés a piaci igények szerint

2015. november 30.Forrás: Magyar Hírlap
Szerző: Szajlai Csaba

A felsőfokú szakképzésnek is meg kell felelnie a piaci igényeknek - hangsúlyozta lapunknak Szíjártó Zsolt, a Nyugat-Pannon Járműipari és Me­chat­ronikai Központ (NYPJMK) ügyvezető igazgatója, aki rámutatott: a szombathelyi gépészmérnökképzésre háromszoros túljelentkezés volt, s a nyolcvan hallgatóból ötvenhat vesz részt szeptembertől duális képzésben.

Régóta neuralgikus pontja a gazdaságnak a felsőfokú szakképzés helyzete. Hogyan orvosolták ezt Nyugat-Pannóniában?

- Kétségtelen, hogy nagy dilemmája a gazdaságnak és az oktatásnak, hogyan tudnak reagálni a képzések a piaci igényekre, hiszen minden területen szakképzett munkaerőre van szükség. Olyan szolgáltatásokat kell működtetni, amelyekre a térség cégeinek szükségük van. A Duálgép projektben két vállalás találkozott: a NYPJMK részéről a cégek jövőképének alakítása, az egyetemi képzés részéről pedig a tudás jobb gazdasági-társadalmi integrációja.

- Úgy hírlik, valóságos tumultus volt a jelentkezések kapcsán.

- A szombathelyi gépészmérnökképzésre háromszoros túljelentkezés volt, kétszázhúsz jelentkezőből vehettek fel nyolcvan hallgatót, akik közül ötvenhat vesz részt a duális képzésben.

Milyen cégek adják a duális képzés gyakorlati hátterét?

- A BPW-Hungária Kft., a Delphi Hungary Kft., az EPCOS Elektronikai Alkatrész Kft., az iQor Global Services Hungary Kft., a LuK Savaria Kuplunggyártó Kft., az Opel Szentgotthárd Kft. volt az első hat vállalat, amely első körben belépett, majd később csatlakozott a Roto Elzett Certa Kft., az Uniriv Kft. és az IMS Connector Systems Kft.

- Más téma, de aktuális: a Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ klaszter alakuló ülésére került sor a minap Nagykanizsán. Mit remélnek ettől az összefogástól?

- A klaszter megalapítása azért különleges kezdeményezés, mert nem csak olyan cégek kerülhetnek be ide, amelyek autóipari, mechatronikai tevékenységekkel foglalkoznak, hanem a térség meghatározó gazdasági szereplői is. Ez az összefogás alapja lehet az egymás közötti gazdasági kapcsolatok erősítésének, a megfelelő szakemberek képzésének és a térség infrastruktúrájának pozitív irányba való befolyásolásának is.

- Mennyire jellemző tevékenység az ország délnyugati pontján a kutatás-fejlesztés?

- A klaszter a közös kutatás-fejlesztési és innovációs munkát is tudja szolgálni, amely nem pusztán egy-egy cég eredményeit javítja, hanem a versenyképességet is.

Az eredeti cikk itt olvasható.

vissza

Dokumentumkezelő

Belépés

Rendezvénynaptár

HKSzeCsPSzoV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Hírlevél

Amennyiben érdekli hírlevelünk, kérjük adja meg az adatait.

Partnerek

Autoliv Kft. AMES Hungária Lft. IMS Connector Systems Kft.MAM-Hungária Kft.ROTO Elzett Certa Kft.SCHOTT Hungary Kft.Szombathelyi Távhőszolgáltató Kft.Uniriv Kft.BPW-Hungária Kft.Aptiv Services Hungary Kft.EPCOS Elektronikai Alkatrész Kft.iQor Global Services Hungary Kft. Schaeffler Savaria Kft. OPEL Szentgotthárd Kft. Nagykanizsa Megyei Jogú Város ÖnkormányzataNyugat-magyarországi Egyetem, Faipari Mérnöki Kar (NymE FMK) / Savaria Egyetemi Központ, Természettudományi Kar (NyME SEK TTK)Szentgotthárd Város ÖnkormányzataSzombathely Megyei Jogú Város Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara