Az AGORA – Savaria Filmszínházban február 22-én megrendezett diplomaosztó ünnepségen 30-an vehették át oklevelüket, mellyel gépészmérnök szakképzettséget szereztek.
Dr. Horváth Zoltán, az ELTE Informatikai Kar dékánja ünnepi köszöntőjében elmondta, hogy ezen a diplomaosztón egy közel 400 éve alapított nagy múltú egyetem, az ország vezető kutatóegyetemének diplomáit adják át, ami mögött olyan megszerzett tudás van, amely nemzetközi szinten is versenyképes, és bárhol a világban megállja a helyét. Hozzáfűzte: elsősorban Szombathely és térsége számít a friss diplomásokra. „A megszerzett ismeretek a digitalizáló világunkban a gyártástechnológia területén kulcsfontosságúak. Önöknél van az a tudás, ami meghatározza azt, hogy a 15 ezer gép- és járműipari munkahellyel rendelkező térségben milyen mértékben lesz versenyképes a termelés, és azt, hogy a város és térségének fejlődése milyen léptékű tud lenni a következő évtizedekben. Felelősségük tehát óriási” – hangsúlyozta.
A diplomaosztó ünnepségen 30 újdonsült gépészmérnök-hallgató vehette át diplomáját – ebből 26 duális formában végezte tanulmányait a képzés hét féléve alatt. A dékán kiemelte: mivel ez már a második diplomaosztó, ahol gépészmérnök diplomákat adunk át, a város és térségének vállalatai immár közel 70 itt végzett mérnök számára teremtenek lehetőséget arra, hogy itt vállalhassanak munkát. Mindez persze nem valósulhatott volna meg a partnercégek, valamint a város és a megye egykori és jelenlegi vezetése nélkül, ezért köszönetét fejezte ki. „Ez a támogatás rendkívül fontos számunkra. Ez a kulcsa annak, hogy egy kölcsönösen előnyös együttműködésben tudjon fejlődni a térség és az egyetem” – tette hozzá.
Horváth Zoltán felidézte az elmúlt évek kiemelkedő sikereit is: a Techtogether mérnöki csapatversenyen a képzés hallgatói 2019-ben már az országos II. helyet tudták elhozni, noha a képzés alig néhány éve indult el. Továbbá elindult az angol nyelvű gépészmérnökképzés is, jelenleg 24 külföldi hallgató végez tanulmányokat Szombathelyen, de az érdeklődés továbbra is nő: a következő tanévre 109 külföldi jelentkezett első helyen.
A jövőbe tekintve elmondta, hogy a gépész és az informatikus szakokat szorosan összekötve 2020 szeptemberétől ipar 4.0 mesterképzést indítanak angol nyelven. Ez egy olyan elitképzés lesz, amiben több vezető nyugat-európai egyetem is partner lesz, a felvettek köre pedig alapszakon végzett magyar és külföldi, gépészmérnök és informatikus hallgatókból fog állni.
Ezzel összhangban komoly fejlesztések zajlanak Szombathelyen, 80 millió forintos értékben gépészmérnöki képzéshez kapcsolódó laborfejlesztésnek történnek, valamint 1,8 milliárd forint értékben ipar 4.0 kompetenciaközpont kialakítása zajlik, azért hogy az ELTE betöltse azt a társadalmi küldetését, ami minden harmadik generációs kutatóegyetemre igaz: szorosan együttműködjön az ipari kutatás-fejlesztéssel és innovációs folyamatokkal. Másfelől több helyi vállalat – Schaeffler Savaria Kft., BPW-Hungária Kft., Aptiv Services Kft. – új beruházásokat hajt végre mind a gyártástechnológia, mind az informatika területén – ismertette a dékán.
Az újdonsült diplomásokat a duális képzés partnervállalatainak képviseletében Szigeti Tibor, a Schaeffler Savaria Kft. ügyvezető igazgatója köszöntötte. A cégek nevében úgy fogalmazott, az autóipari nagyvállalatok elköteleződöttek a város és az egyetem segítése mellett. „Nekünk önök nagyon-nagyon fontosak. A jövőnk – ahogy Németh István rektorhelyettes úr is fogalmazott – az önök kezében van” – hangsúlyozta, kiemelve: a friss diplomás mérnököknek kell továbbvinni a gazdaságunkat és erősíteni Magyarországot.
Szükség van a mérnökökre: idén a Schaeffler Savaria Kft. megindít egy olyan – 23 milliárd forint értékű – beruházást, amivel már a jövőt kezdi el építeni: 300 ezer négyzetméteres területen 20 ezer négyzetméteres gyártócsarnokot húz fel az elektromobilitás termékeinek gyártására – mondta az ügyvezető igazgató, majd gratulált a végzős fiataloknak, köztük annak a 26 duális gépészmérnök-hallgatónak, akik szerinte a biztos tudásuk birtokában a munkaerőpiac hasznos, értékes tagjává válhatnak. „Legyenek önök a holnap mérnökei!” – kívánta nekik, majd hozzáfűzte személyes üzenetét is: „Soha ne hagyják abba a tanulást! Tanuljanak, képezzék magukat, hogy mindig válaszolni tudjanak a társadalmi változásokra és a megváltozott körülményekre! Ne csak dolgozzanak, hanem dolgozzanak kiválóan! Teljesítsék be álmaikat! – zárta ünnepi gondolatait.