1

Aktuális állásajánlatok

további állásajánlatok
Hírek

Szétszedhetik az Opel Zafirát

2016. április 26.Forrás: Opel Szentgotthárd Kft.

Április 6-án a szombathelyi Savaria Közlekedési Szakképző Iskola oktatói és nevelői vették át a tanműhelyben azt az Opel Zafira gépkocsit, amelyet a szentgotthárdi Opel gyár adományozott a számukra úgy, hogy részekre bonthatják. Az ünnepi átadáson jelent volt a Szombathelyi Műszaki Szakképzési Centrum főigazgatója, Szentgyörgyvári Róbert is. 

Sümegi Tamás, az iskola igazgatója arról beszélt, hogy hosszú évekre nyúlik vissza az Opel gyárral való kapcsolatuk, hiszen már 1994-ben megkapták az első adományokat, azóta Opel motorokon ismerkedhetnek a tanulók a működéssel. A gyár mérnökei olyan napi információkat is átadnak a diákoknak, amelyek a tankönyvekben még nem szerepelnek. A most kapott autó lehetőséget ad a szakképzésben az autó felépítésének, a működésének bemutatására, és a gyakorlatra. Grzegorz Buchal, az Opel igazgatója örömélt fejezte ki, hogy Magyarországon, az Opelnél dolgozhat, ezt a céget irányíthatja. Szombathelyen lakik, nagyon jól érzi magát. Úgy fogalmazott, hogy az Opel gyár ezzel a gépkocsival is hozzá szeretne járulni a magyar diákok képzéséhez. A gotthárdi motorokkal készült Opelek nem vallanak szégyent, az Év Autója címet is elnyert Opel Astrát pedig lengyel-magyar koprodukcióban gyártják, hiszen az autó Lengyelországban készül magyar motorral. Azt kívánta, hogy jól tudják majd hasznosítani ezt a Zafirát az iskolában. Molnár Csilla, az Opel személyügyi igazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy az Opel Szentgotthárd Kft. nagy hangsúlyt fektet az iskolákkal való együttműködésre, és a megfelelő szakképzésre. Fáj a szíve, hogy egy szép autót szétszednek részeire, de ha ez a jobb, és több ismeret megszerzésére ad módot, akkor örülni kell neki.

 

vissza

Dokumentumkezelő

Belépés

Rendezvénynaptár

HKSzeCsPSzoV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Hírlevél

Amennyiben érdekli hírlevelünk, kérjük adja meg az adatait.

Partnerek

Autoliv Kft. AMES Hungária Lft. IMS Connector Systems Kft.MAM-Hungária Kft.ROTO Elzett Certa Kft.SCHOTT Hungary Kft.Szombathelyi Távhőszolgáltató Kft.Uniriv Kft.BPW-Hungária Kft.Aptiv Services Hungary Kft.EPCOS Elektronikai Alkatrész Kft.iQor Global Services Hungary Kft. Schaeffler Savaria Kft. OPEL Szentgotthárd Kft. Nagykanizsa Megyei Jogú Város ÖnkormányzataNyugat-magyarországi Egyetem, Faipari Mérnöki Kar (NymE FMK) / Savaria Egyetemi Központ, Természettudományi Kar (NyME SEK TTK)Szentgotthárd Város ÖnkormányzataSzombathely Megyei Jogú Város Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara