1

Aktuális állásajánlatok

további állásajánlatok
Hírek

Még ma is a járműipar biztosítja a magyar gazdaság lendületét

2015. augusztus 31.Forrás: magyarhirlap.hu
Szerző: Szajlai Csaba
Még ma is a járműipar biztosítja a magyar gazdaság lendületét

Az autóipar teljesítménye folyamatosan nő, hónapról hónapra viszi előre a gazdaság szekerét. Az előrejelzések alapján pedig a következő években is lesz piaci kereslet - mondta lapunknak Szíjártó Zsolt, a Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ ügyvezető igazgatója, aki szerint további kormányzati lépések kellenek ahhoz, hogy képesek legyenek a magyar kis- és közepes vállalakozások a beszállítói kapcsolatok bővítésére. A szakember hozzátette: a Nyugat-Pannon a gazdaságfejlesztési és innovációs programból mintegy kétszázötvenmilliárd forintos támogatási keretre pályázik.

 

- Milyen kilátásai vannak a hazai autóiparnak? Sok szakértő attól tart, hogy hamarosan leáldozik ennek az ágazatnak is.

- Erről szó sincs. Akkor sem, ha a gazdasági helyzet a legtöbb európai országban kihívásokkal teli marad 2015-ben is. A görög pénzügyi válság bizonytalansága hatással lehet az európai pénzpiacokra, illetve hozamokra is, amelyek a gazdaság egészére is negatív hatással lehetnek. Ennek ellenére a gazdaság helyzetét mutató indikátorok egyre több európai országban pozitív képet mutatnak, ami arra enged következtetni, hogy a dolgok jó irányba mennek. Mindez megmutatkozik az autóipari kereslet növekedésében is, azonban a márkák között már nagy a szóródás. Míg a minőségi, illetve prémium kategóriás márkák (Mercedes, Audi) növelni tudták eladásaikat, addig az alsó és középkategóriás szegmensben érdekelt gyártók veszítettek megrendeléseket az elmúlt évek folyamán.

- Globálisan mi jósolható?

- A Pricewaterhouse Coopers pénz­ügyi tanácsadócég felmérése alapján a fejlődő ázsiai országok 2020-ra több mint tizenötmillió autóval növelik termelésüket és elérik a negyvenkétmillió darabot, az észak-amerikai piac két és fél mil­lióval gyárt többet, és megközelíti a tizenkilencmilliós termelési értéket. A nekünk fontos európai piacon 12,6 százalékkal nő a termelési kapacitás, így eléri 2020-ra 19 milliós gyártási darabszámot.

- Mennyire „hasít" a járműipar a magyar gazdaságban?

- A KSH adatai szerint a járműgyártás és az autóipar a magyar gazdaság legjelentősebb szegmense, a gyógyszeripar és az elektronika mellett. A járműgyártás termelési értéke elérte 2014-ben a hatezer-hatszázmilliárd forintot, 23 százalékkal nőtt. A foglalkoztatottak száma pedig 2014 utolsó negyedévében meghaladta a százharminckétezret, ez 16 százalékos növekedés az előző évhez képest. Az ágazat adja hazánk külkereskedelmi forgalmának húsz százalékát, az export súlya a cégek árbevételében 93 százalék. A kormány által megkötött stratégiai partnerségek terén, az összes, ötvenkilenc megállapodás több mint egyharmada, huszonegy a járműipari szektorhoz kötődik.

- Tud konkrétumot, „biztatót" mondani a jövőre nézve?

- Jelenleg huszonnyolc döntés előtti járműipari beruházási projektet kezelnek mintegy 1,6 milliárd euró értékben, amelyekkel hétezer-hatszáz új munkahely létesülhet. Beszédes és a stabilitást és a termelésbe vetett „hitet" fejezi ki, hogy a világ húsz legnagyobb autóipari beszállítójából tizenöt már jelen van Magyarországon, az ország európai szinten is jelentős autóipari központnak számít.

- Az idén is kitart az elmúlt évek lendülete?

- Magyarország sokat exportál autókból, amelyeket itt gyártanak, azokban van hazánkban keletkező hozzáadott érték is - persze messze nem annyi, mintha itt lenne a kutatás-fejlesztés meg a menedzsment is minden járműgyártó részéről. Ugyanakkor az export azért fontos, mert most már évek óta a többletes folyó fizetési mérleg az egyik olyan pozitív dolog, mely segíti az ország finanszírozhatóságát külföldi kölcsönök bevonása nélkül. Jó hír, hogy a lendület 2015-ben sem torpant meg, sőt az iparág teljesítménye folyamatosan nő, hónapról hónapra viszi előre a gazdaság szekerét.

- Régi dilemma hazánkban, hogy a kis- és közepes vállalatok nem képesek ellátni a beszállítói tevékenységet. Ezen a téren van-e változás?

- Az autóipar eléggé koncentrált iparág. Még ha a magyar gazdaságpolitika fókuszában állnak is a kis- és közepes vállalatok, ez a vállalkozói szegmens az ipari termelés minimális részét valósítja meg, különösen a járműiparban, ahol a kétszázötven főnél többet foglalkoztató nagyok, hetvenhárom cég termeli a szektor teljesítményének 93 százalékát. Miközben a szektorban van kilencszázhúsz cég. Egyébként a magyar autóipari beszállítói kis cégekre jutó hét százalék sem olyan kevés, csaknem 450 mil­liárd forint évente. A beszállítói lehetőségek azonban továbbra is megvannak az iparágban, melyet általánosan kér probléma jellemez: a drága előállítási költség és a rossz minőség. Mindez a kkv-k alacsony szintű termelékenységére vezethető vissza, mely a jelenleg alkalmazott technológiák elmaradottságának, valamint a korszerű menedzsmentismeretek hiá­nyának is köszönhető. A jövőben ezeken a területeken szükséges beavatkozni kormányzati szinten, az EU-támo­gatásokat célzottan ezen hátrányok leküzdésére kell kiírni, ezáltal képessé tenni a magyar kkv-szektort a beszállítói kapcsolatok bővítésére.

- Nincs más terület?

- A befektetési politika kedvező teret nyújt mind a magyar mind a külföldi tulajdonú vállalkozások számára, új kapacitások kiépítésére ugyanúgy, mint a meglévők bővítésére. Az oktatás átalakításával fenntartható módon biztosítható a szükséges szakember-utánpótlás, amely az első számú kiválasztási kritérium az új befektetések eldöntésénél.

- Mit tervez a kiemelt kormányzati projektként futó Nyugat-Pan­non Járműipari és Mechatronikai Központ?

- Tízéves iparfejlesztési program keretében egymilliárd euró befektetést és csaknem 25 ezer új munkahely megteremtését céloztuk meg. A Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ küldetése a térségben már jelenlévő, valamint betelepedni kívánó gépipari, jármű-és gépipari és elektronikai ágazatok képviselői számára olyan gazdasági és társadalmi környezet biztosítása, amely versenyképes hátteret jelent a tartós jelenlét kiépítésére és hosszú távú fenntartására.

- Kicsit konkrétabban elmondaná, hogy mit is jelent ez?

- A koordinált térségi iparfejlesztés további célja egy „intelligensen" szakosodó régió kialakí- tása a Zalaegerszeg-Szombat­- ­hely-Szentgotthárd-Nagy­kanizsa térségben, ahol a járműipari-gépipari-elektronikai gyártó- és beszállítói bázis összhangban van brüsszeli úgynevezett S3 (Smart Spe- cia­lization Strategy) prioritással. Ehhez egy olyan világszínvonalú termelési kultúra és modern technológiai környezet kialakítását, fenntartását kell megvalósítani, ami épít az interregionális és nemzetközi kapcsolatok fejlesztésére, valamint a térségi vállalkozások fejlesztésével, bevonásával képessé válik a beszállítói értéktermelési láncokban a hazai részarány és ezen keresztül az ipari export növelésére. Elengedhetetlen feltétel a műszaki szellemi bázis jelentős mértékű, az ipari igényekre épülő átalakítása illetve megerősítése, és a gazdaságot támogató infrastruktúra (közlekedési hálózat) fejlesztése.

- Míg Győr környékének termelését az Audi „jellemzi", addig a közép-magyarországi régiót a Daimler Mercedes-gyár. Önöket pedig az Opel?

- Az Opel fontos zászlóshajó, mellette azonban több, kiemelt vállalat is működik a Nyugat-Pannon térségben. Így például a BPW, az LUK, a Delphi, a TDK-Epcos, az IQor, a Flextronics, a GE-Honeywell, a Hidrofilt és a Pylon-94 is.

- Fűznek-e reményeket a központi gazdaságfejlesztési és innovációs tervekhez?

- Célkitűzésünk, hogy a 2014 és 2020 között mintegy három­ezer­milliárd forintos kerettel rendelkező Gazdaságfejlesztési és Innovációs Programból a térség minimum kétszázötvenmilliárd forinttal részesedjen, s ennek jelentős része a Nyugat-Pannon növekedési zóna program keretein belül valósuljon meg. A fejlesztési elképzelések kiterjednek a szakképzésre, a nagyvállalatok kkv-beszállítóinak technológiai és telephely fejlesztésére és kutatás-fejlesztésre, mindenekelőtt a jármű-, gép- és az elektronikai iparra fókuszálva.

Fotó: Hegedüs Róbert

Az eredeti cikk itt olvasható.

vissza

Dokumentumkezelő

Belépés

Rendezvénynaptár

HKSzeCsPSzoV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930

Hírlevél

Amennyiben érdekli hírlevelünk, kérjük adja meg az adatait.

Partnerek

Autoliv Kft. AMES Hungária Lft. IMS Connector Systems Kft.MAM-Hungária Kft.ROTO Elzett Certa Kft.SCHOTT Hungary Kft.Szombathelyi Távhőszolgáltató Kft.Uniriv Kft.BPW-Hungária Kft.Aptiv Services Hungary Kft.EPCOS Elektronikai Alkatrész Kft.iQor Global Services Hungary Kft. Schaeffler Savaria Kft. OPEL Szentgotthárd Kft. Nagykanizsa Megyei Jogú Város ÖnkormányzataNyugat-magyarországi Egyetem, Faipari Mérnöki Kar (NymE FMK) / Savaria Egyetemi Központ, Természettudományi Kar (NyME SEK TTK)Szentgotthárd Város ÖnkormányzataSzombathely Megyei Jogú Város Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara