1

Aktuális állásajánlatok

további állásajánlatok
Hírek

Bővül az inkubátorház Zalaegerszegen

2019. augusztus 13.Forrás: zalaegerszeg.hu

Elkezdődtek az inkubátorház harmadik ütemének munkálatai. A meglévő több, mint 6000 négyzetméteres területhez, mintegy 1600-on új üzemcsarnok épül. Itt jelenleg a földmunkák zajlanak.

Eddig az inkubátorház 2 üteme készült el. Az elsőt 2010-ben, míg a másodikat 2013-ban adták át. A beruházást uniós forrásból finanszírozták. Az új, „F" épület költségeihez az önkormányzat is hozzájárult.

Az ipari park kihasználtsága szinte száz százalékos. Az új csarnokba egy immár 60 főt foglalkoztató vállalat költözik. Ezzel lehetőséget biztosítva a kis- és mikrovállalkozások számára a meglévő létesítményekben.

Zalaegerszegen jelentősen csökkent a munkanélküliek száma, ezt a tendenciát szeretnék folytatni - tájékoztatott Vigh László. Az országgyűlési képviselő rámutatott: a megyeszékhely technológiai fejlődése megköveteli a bővítést.

A fejlesztés eredményeként az inkubátorház komplex szolgáltatást biztosít majd a nagy helyigényű, termelői tevékenységet folytató vállalkozásoknak, valamint a kisebb cégeknek egyaránt. A 320 millió forintos korszerűsítés év végére készül el.

Az eredeti cikk ide kattintva olvasható. 

vissza

Dokumentumkezelő

Belépés

Rendezvénynaptár

HKSzeCsPSzoV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930

Hírlevél

Amennyiben érdekli hírlevelünk, kérjük adja meg az adatait.

Partnerek

Autoliv Kft. AMES Hungária Lft. IMS Connector Systems Kft.MAM-Hungária Kft.ROTO Elzett Certa Kft.SCHOTT Hungary Kft.Szombathelyi Távhőszolgáltató Kft.Uniriv Kft.BPW-Hungária Kft.Aptiv Services Hungary Kft.EPCOS Elektronikai Alkatrész Kft.iQor Global Services Hungary Kft. Schaeffler Savaria Kft. OPEL Szentgotthárd Kft. Nagykanizsa Megyei Jogú Város ÖnkormányzataNyugat-magyarországi Egyetem, Faipari Mérnöki Kar (NymE FMK) / Savaria Egyetemi Központ, Természettudományi Kar (NyME SEK TTK)Szentgotthárd Város ÖnkormányzataSzombathely Megyei Jogú Város Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara